Híreink

TANULJ ZENÉLNI

Ötödik alkalommal írjuk ki a Tanulj zenélni! pályázatunkat!

Hálásak vagyunk, hogy mindig nagyon lelkesen vesztek részt ebben a játékban és köszönjük a pozitív visszajelzéseiteket. Ebben az évben is két pályázatot írhatunk ki. A Budapest, XVIII. kerületi Önkormányzattal közösen, kimondottan a kerületben élő, 10-16 év közötti fiatalokat hívjuk játékra. A kerületi játék mellett országosan is meghirdetjük a pályázatot, így az egész országból várjuk munkáitokat. A pályamunkákat az info@zenezona.com címre várjuk december 11-ig. Eredményhirdetés december 16-án.

Ha jelentkezni szeretnél, kattints az alábbi gombok valamelyikére:

XVIII. KERÜLETI PÁLYÁZAT RÉSZLETEI
ORSZÁGOS PÁLYÁZAT RÉSZLETEI

Mi mondtuk, rólunk írták…

2016.09.29

musicmedia_index

Music Media“Ennyi csillogó szemű gyereket rég nem láttam együtt”

2016.09.22

radiorock_index

Rádió Rock – “[…] szerintünk a zenei nevelésnek legalább akkora jelentősége van, mint a test nevelésének”

HANGSZERESSss programsorozat 2019

Galéria megnyitásához kattints a plakátokra!

ARTISJUS

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Kékkői Zalán, a Kuratóriumunk elnöke az Artisjus Előadói díját vehette át.

MUSIC EXPO

További képek

Második alkalommal veszünk részt Kelet-Közép Európa legnagyobb zenei kiállításán. A Roland Zenegaléria Zeneiskolával közös standunkon várunk minden érdeklődőt. Mindhárom nap a magyar zenei élet népszerű előadóit, zenészeit látjuk vendégül és egy fantasztikus autogram falat is készítünk a segítségükkel.

TÁBOR

További képek

Idén Balatonkenesén táborozunk. Ebben az évben is fantasztikus előadókat látunk vendégül. Előadást tart Szakos Krisztián producer, zeneszerző, Szabó Károly zongorista. Sántha Gábor és  Gotthard Misi a Roland újdonságait hozza el számunkra. Kuratóriumunk tagja, Greskóné Koller Krisztina a zenekari pályázati lehetőségekről tart előadást. A Roland Zenesuli dobtanára Rékasi Attila is kurzust tart nem csak dobosoknak. Fellép a Garda-Benkő Band és az Asphalt Horsemen.

ZENESZOBA ÁTADÓ

További képek

Közel kétévnyi munka után adhatjuk át az első zeneszobát a Mozgásjavító Intézményben. Köszönjük Balog Zoltán miniszter úrnak, a Nemzeti Kulturális Alapnak és annak a számos magánembernek, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a kezdeményezés.

HANGSZERESSss programsorozatunk

További képek

FÓRUM

Látogass el a fórumra! 
FÓRUM

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel hírlevelünkre! 
HÍRLEVÉL

GALÉRIA

Tekintsd meg galériánkat! 
GALÉRIA

HOGYAN SEGÍTHETEK?

Hogyan segíthetek? 
TÁMOGATÁS

Kiemelt támogatóink